02 nov Konyháink régen és most I.
A lakberendezésben központi tér a konyha, akár főzünk, akár nem. A konyha mindig is egy lakás fejlődésének katalizátora volt, hiszen a leginkább funkcionális tér szinte az összes közül. A modern korban már nem csak használati szempontból, de design szempontból is rengeteget fejlődött a technológia és a közízlés.
Ez a cikksorozat visszatekint arra, hogy hogyan főztünk régen, és milyen elvárásoknak felelt meg régen egy konyha. Nem is gondolnánk, hogy mennyire alakítják régi szokások a mai ízlést.
Tudtad? Ma már minden lakás alapvető része a konyha, de az ókóri rómaiaknál csak a gazdagok engedhették meg maguknak, hogy legyen konyhájuk (ami külön helyiség volt, hiszen a szolgák főztek). A szegények közös konyhát használtak, saját, hordozható tűzhellyel.
Út a nyílt tűztől a zárt konyháig
A 18. századig nyílt lángon főztünk. Eleinte szabad ég alatt, majd később egyre zártabb falak között. A 16. századig maga a füst is komoly gondokat okozott, amíg az otthonokban el nem kezdtek kéményeket használni. A tűzhelyeink jellemzően fa tüzelésűek voltak, kerámiából, majd fémből készültek, egészen nagymamáink, dédszüleink koráig, akik még sparhelten főztek. Ma már úgy gondolunk ezekre a kis tűzhelyekre, mint letűnt korok nehézkes megoldásaira, de ezek olyan mértékű technológiai fejlődés eredményei voltak, amit nehéz elképzelni. Lényegében egy ipari forradalomra volt szükségünk, hogy sparhelten főzhessünk.
Először is, a fémek megmunkálása elengedhetetlen volt egy ilyen tűzhely feltalálásáig. Amíg ez nem volt lehetséges, kemencében sütöttük a kenyeret, lepényeket. Kisebb-nagyobb mértékben zárt tűzhelyeink voltak téglából. Az, hogy a fémeket zománcozni tudják, és a zománcot nagy kemencékben a fémre égetni, megint egy külön fejlődéstörténeti érdekesség.
Minden földrész feltalálta a maga sparheltjét, ami formában eltért az Európaitól, de funkcionálisan ugyanaz volt a lényege: zárt térben égetés és a füst kivezetése.
Itt jelent meg először a lehetőség a konyha tisztán tartására, hiszen sem a füst, sem a szálló hamu nem koszolt már úgy. Az egyedüli nehézséget már csak a fa jelentette és a kútról hozott víz. Egészen eddig a konyhában történő tárolás nehézkes volt a szálló hamu és füst miatt. Egy külön helyiség szolgált az ételek feldolgozására és az edények tárolására. Képzelhetjük, ez hány lépést jelenthetett naponta oda-vissza.
Tudtad? Ma már pontosan tudjuk, hogy mi a legideálisabb elrendezése a konyhának, hogy egyes tevékenységek között minél kevesebb lépést kelljen megtennünk. Régen nem volt ez így. A háziasszonyok megtanulták, hogy mi az ideális folyamata a főzésnek, de még így is hihetetlen sok extra erőfeszítéssel járt egy mai főzéshez képest.
Tárolás
Egyre több nyitott polc jelent meg a konyhákban, később a zárt konyhaszekrények is teret hódítottak. A konyhaszekrények vagy kredencek jellemzően csak tárolásra voltak használatosak. Az ételek feldolgozása még mindig a konyhaasztalon történt.
Ezek a szekrények pékek szekrényeit átalakítva születtek meg. A szekrények mérete számunkra hihetetlen picinek tűnhetnek, de nem csak a kredenc ára volt többhavi bevétele a családnak, de az egyes edények, evőeszközök is arányaiban jóval drágábbak voltak. A sorozatgyártás megjelenése segített olcsóbbá tenni a konyhai eszközöket, de addig minden darab egyesével készült.
Étkezés
Vidéken a külön étkező fogalma ekkoriban még nem létezett, illetve csak gazdag, befolyásos családok engedhették meg maguknak. Jellemzően a konyhaasztalnál ettek a családtagok padokon, lócán, hokedlin ülve. A támlás vagy karfás székek a nappalira korlátozódtak. A tehetősebb, városi polgárok már faragott, kárpitozott székeken ültek, és cseléd főzött rájuk.
A következő részben a XX. század elejére tekintek vissza, ami extrém változásokat hozott a konyhába.
No Comments