Hogyan válassz csempét kis fürdőszobába?

Hogyan válasszunk csempét kis fürdőszobába?

Hogyan válassz csempét kis fürdőszobába?

A kis fürdőszobák egészen más csempéket igényelnek, mint a közepes vagy nagyméretűek. Lakberendezőként sokszor szembesülök azzal, hogy az óriási választékok, amik a piacon kaphatóak, azok jó, ha negyede alkalmas kis fürdőszobába. A meglepő azonban az, hogy pont azokat a típusokat lehet leginkább elérni, ami egyébként sehová sem igazán jó, kisebb méretű fürdőszobákba pedig különösen alkalmatlan. Nézzük tehát, mi az a szín, forma, stílus, amit semmiképpen sem, aztán rátérünk arra, hogy mi az, ami viszont biztonságos választás.

A kis fürdőszobák hasonlóan működnek, mint a WC-k, a legtöbb szabály arra is érvényes. Méret szempontjából az, ami 4 négyzetméter, kis fürdőnek számít. Ide értendő a nagyobb fürdő is, amiben mosókonyha és egyéb funkciók is vannak a fürdés mellett, hiszen minden, ami beépül, kisebbíti a teret.

Mit ne?

Nem minden szabály ökölszabály, hiszen ezektől eltérni mindig el lehet, sőt néha érdemes is. De ha nem értünk hozzá, nem tudjuk, jobb lenne-e vele az összkép, ha eltérünk, ezek nagyon jó biztonsági szabályok, amik segítik a választást. Még ezen szabályok betartása mellett is rengeteg lehetőség van, így ne féljünk, hogy nem lesz elég egyedi, amit ezek alapján megalkotunk.

Ezek a cikkek csak a részletekben segítenek, de a lakberendezés sokrétű, szaktudást igénylő folyamat. Kérd a segítségünket, hogy amíg mi a bonyolultabb technikai háttérrel foglalkozunk, addig Te elmerülhess az apró részletekben.
Szolgáltatásaink | Kapcsolat

1. Bordűrt inkább ne

A bordűrök, lisztellók vagy dekor csíkok akkor működnek, ha azok körbe érnek. Kicsit gondoljunk rá úgy, mint egy kép keretére, ha abba a keretbe belelóg valami, megszakítja valami, akkor értelmét veszíti. Pontosan így működik a bordűr is, és kis fürdőszobákban még kevesebb az esélye annak, hogy akár egy falon is, de végig lehet vinni egyenletesen anélkül, hogy bármi belelógjon.

Kis fürdőszoba mozaikkal
Kis fürdőszoba mozaikkal

2. Nagy fugákat kerüljük

Emiatt a kisebb méretű csempék és a nem élvágott (rettifikált) csempék is inkább kerülendők. Vannak stílusok, ahová ez kell, például a mediterrán, de ha elegánsat vagy modernet szeretnénk, akkor kerüljük a nagy fugát. A nem élvágott csempékkel a gond az, hogy hiába tesz a burkoló 3 mm-es fugát közé, mire kitölti, 5 mm lesz belőle az íves élek kitöltése miatt. A nagy fugákkal pedig összességében az a gond, hogy raszter hálót csinálunk vele minden felületre, és ettől még szűkebbnek fogjuk érezni a teret. Ha van rá lehetőség tehát, 2 mm-es fugát (vagy kisebbet) rakjunk és legalább 30 cm-esek legyenek a lapok bármelyik irányban, de a 60-as még jobb. DE…

3. Ne tegyünk túl nagy lapokat se

Ez inkább biztonsági játék, mert vannak esetek, amikor igenis jó lehet a nagy lap kis fürdőbe, de ezek már komolyabb tervezést igényelnek. A nagyobb lapok nagyobb tereket igényelnek, és kis fürdőkbe csak nagyon meghatározott módon képesek működni. Az egyik legnagyobb nehézsége a felrakása, hiszen, ha minden lapot vágni kell, annak formája-mintája nem tud érvényesülni, akkor meg ugye nincs értelme nagy lapoknak. A legnagyobb, amit egy kis fürdőbe érdemes felrakni, azok a 90-es szélességű, de keskenyebb lapok. A padlóra 6 négyzetméter alatt ne rakjunk 90×90-es lapokat, és ha beépített a zuhany, a leejtés miatt lehet egészen kis méretű lapokban kell gondolkoznunk.

4. Erős kontrasztokat kerüljük

Csak hogy pontosan értsük, nem az erős színeket, hanem a kontrasztokat érdemes kerülni kis fürdőszoba esetén. A kontrasztok valóban mélységet képesek teremteni, de ezeket nem mindegy, hogy hogyan használjuk. Ezért, ha nem értjük pontosan mi mit okoz, egyszerűbb, ha nem használjuk. A választott burkolatok között néhány árnyalat eltérés természetesen lehet, és jót is tesz. A kontrasztokkal a baj alapvetően az, hogy törik a teret, mélységet képezhetnek ott, ahol ez nem segíti a térérzetet, hanem inkább rontja.

Klasszikus kis fürdőszoba
Klasszikus kis fürdőszoba

És akkor mit is válasszunk és hogyan?

Rengeteg jó választás létezik, így ezeket a szabályokat már nehezebb felállítani, és csak egy kis részét fedik le annak, ami jól mutathat. Ami fontos, hogy minden esetben figyeljünk arra, hogy mik az adottságok a fürdőszobában, milyen funkciók épülnek be. Lesz-e az adott funkció felett-alatt bármi más, ami rátakar a csempére. Ezek mind-mind befolyásolják a burkolatot.

1. Zsúfolt falrészre egyszerű csempét

A mosdók zsúfoltabb felületek, a kád, a WC általában kevésbé. Ha nyitott polcokat tervezünk valahová, esetleg szekrényeket, az már zsúfoltnak számít a kis tér miatt. Ezekre a felületekre egyszerű, akár egyszínű burkolattal gondolkozzunk. Itt nem, vagy alig érvényesülnek minták, a félbevágott minták pedig nem mutatnak jól.

Fürdőszoba mosdó fala
Fürdőszoba mosdó fala

2. Egybefüggő felületek

A nagyobb felületek, amiket semmi nem töri meg, sajnos kis fürdőszoba esetén hiánycikk, de ha van lehetőségünk, ezek lehetnek dekoratívabbak. Sajnos ebbe nem tartozik bele a zuhanynak az a fala, amin a csaptelep és polcok vannak. Cserébe a szabad falak igen, ezek lehetnek mintásak.

Domború, 3D csempékkel burkolhatjuk a zuhanynak azt a falát, amin a csaptelep van, ezek nem annyira erős hatások. Viszont itt figyeljünk arra, hogy a domború csempére nehezebb az egyenes csaptelepeket rárakni.

Türkizkék fürdőszoba
Türkizkék fürdőszoba

3. Falanként vagy csíkonként?

Ez már inkább egyéni ízlés kérdése. Minimalista, modern stílusokban inkább falanként váltsunk burkolatot. Klasszikusabbaknál vízszintesen praktikus elválasztani, a mediterrán szereti a csíkokban változó, sokféle burkolatot. A falanként változó elegánsabb, a csíkonként változó burkolat mindig játékosabb, jobban tördeli a teret, ezért ezeket a váltásokat csak olyan falaknál érdemes használni, ami nem zsúfolt vagy zajos.

4. Világos színek

Ezekkel nem lehet egy kis fürdőnél mellé lőni. Számít azonban a világítás is, van-e ablak, mennyi fényt ad. Világosabb, napsütötte fürdőkben megengedett a sötétebb burkolat is, de általában az a tapasztalatom, hogy a legtöbb fürdőszoba utolsó gondolatként a legsötétebb, legeldugottabb helyen van a lakásban. Tehát világos színekben, esetleg telített színekben gondolkozzunk, és kerüljük a nagyon sötét burkolatokat.

5. Meleg színek vagy fények

Mivel picike a helyiség, így érdemes komfortosra csinálni. A hideg színek mellett mindig jobban fázunk, ezért inkább melegebből érdemes válogatni. Ha lehetséges, meleg fényt válasszunk ide. A világoskék, a világos zöld és sárga hideg, ezeknél mindig gondoskodjunk valamivel, ami kompenzálja, ha mégis ilyen színekből dolgozunk.

Összességében tehát, ami fontos egy kis fürdőszobánál vagy WC-nél, hogy ne egy barlangot csináljunk, és lehetőség szerint ne a fugákkal dekoráljunk, hanem a csempével. Ha viszont dekorálunk, akkor azt ne dugjuk el semmi mögé.

No Comments

Post A Comment